Szeptember kilencedike óta elérhető a NAV kimutatása az idén SZJA 1% felajánlásokban részesült civil kedvezményezettekről. Óriási örömet és meglepetést okozott nekünk, hogy első adománygyűjtési évünkben máris több százan döntöttetek úgy, hogy állatainkat és munkásságunkat ilyen módon is segítitek! 

Gyorsan a lényeg: az év során kapott mindenfajta támogatásért rendkívül hálásak vagyunk nektek! Mik az eredmények?

A NAV weboldaláról bárki által letölthető dokumentumok tartalmazzák a kedvezményezett szervezetek alapadatai mellett a részükre érvényesen nyilatkozók számát és természetesen a beérkezett felajánlások végösszegeit is.

MancsRanch Az Állati Suli Alapítvány

A MancsRanch alapítványát 2020-ban egészen pontosan 401-en támogattátok. Elképesztőek vagytok, bár ezt már többször is tapasztaltuk. A felajánlásokból befolyó teljes összeg, melyet szeptember 21-én kiutalt alapítványunk részére a NAV: 2 148 059 Ft!

Támogatóinknak hála pozitívabban nézhetünk az év hátralévő részére és 2021-re is, noha a híreket látva (COVID) egyelőre úgy tűnik, a közeljövőben sem lesznek könnyebbek a hétköznapok.

Minden segítséget nyújtó kéz számít

Nem győzzük hangsúlyozni, mennyit jelent minden segítség! Aki  valaha is kételkedett abban, hogy az ő személyi jövedelemadó 1% felajánlása ér-e bármit is, az nézze meg azt az óriási adományt, amit együttesen tőletek kaptunk! Emellett hozhatnánk példának Mimóza pónink megmentését is, ami teljes egészében közösségi alapon valósult meg!

A MancsRanch támogatásával kapcsolatos információkat továbbra is a fenti Infók menünkbe kattintva érhetitek el. Jövő januártól pedig ismét 1% aloldalunkra kattintva tájékozódhattok legkönnyebben. Nehogy eltévedjetek a google-ben!

SZJA 1% felajánlások felhasználása

Az érvényes felajánlásokból befolyó összeg felhasználását természetesen törvény szabályozza és minden alapítvány köteles elszámolni és beszámolni minden elköltött vagy tartalékot képző forintról. Weboldalunkon legkésőbb 2021 szeptemberéig közzé fogunk tenni letölthető dokumentumok formájában minden ilyen iratot, információt, de szeretnénk majd egyéb formában is tájékoztatni benneteket. Ne felejtsetek el követni minket közösségi oldalainkon!

Mire fogjuk költeni a több mint 2 millió Ft-ot?

Nos, a tervünk igen egyszerű: az állatainkra! Az összeg felhasználható többek között a MancsRanch lakóinak élelmezési, egészségügyi, állatorvosi kiadásaira, a MancsRanch kisebb karbantartási, felújítási költségeinek fedezésére, különböző működési költségeire is. Első és legfontosabb feladatunk Mancs Programunk támogatása, melynek keretében célunk  az egészséges és sérült gyermekek számára megelőzési célú, biztonságra oktató ismeretek elsajátítása, valamint sérült gyermekek és felnőttek terápiás célú foglalkoztatása. Felesleges költekezésnek nálunk nincs helye. Nekünk állataink boldogsága az első és ehhez rengetegen hozzájárultatok!

Ebben az évben egyébként az eddigi eredmények alapján ~1,6 millió fő nyilatkozott a személyi jövedelemadója 1+1 százalékáról. Tavaly ez a szám megközelítőleg 1,7 millió volt (a jogosultak több mint fele soha nem nyilatkozik). Érdekesség, hogy 2015-ben még 2 milliónál is többen ajánlották fel adójuk egy százalékát. Az érdeklődés folyamatos csökkenését a koronavírus megjelenésével nehéz anyagi helyzetbe kerülő szervezetek hírei sem tudták megállítani, annak ellenére, hogy ezek az összegek most tényleg többet számítanak, mint valaha. Ami viszont továbbra is pozitívum, hogy a felajánlások átlag értéke évről-évre növekszik. 

Vajon jövőre többen leszünk?

Ne feledjétek: minden 1% és minden segítség számít! 
Köszönjük, hogy velünk vagytok!
Üdvözlettel, a MancsRanch Csapata!