2018 elején a PécsMa munkatársai jártak nálunk. Látogatásukból egy nagyszerű videó és egy írásos interjú is született, melyből nálunk is olvashattok egy kisebb részletet.

Fejes Rózsának nem akármilyen állatfarmja van Pécs határában. Két kutyusa mellett vannak kecskéi, törpemalacai, medvéi és alpakája is. Az állatok azonban nem csak ott élnek, át tudják ugrani az akadályokat, tudnak fára mászni és pörögnek is a levegőben – mindezt a gyerekek kedvéért, oktatási vagy fejlesztési céllal teszik. Meg is van az eredménye, segítségükkel a diákok játékosan tanulják a KRESZ-t, a hátrányos helyzetű, sérült gyerekek pedig percek alatt megnyílnak Rózsának és állatainak.

– Mikor kezdtél el állatokkal foglalkozni?

– Régebben tenyésztettem kutyákat, majd elvégeztem egy járőrkutyavezető-képző tanfolyamot, így közelebbről is megismerkedhettem a kutyakiképzéssel. Mancs, a jack russell terrier már régóta a társam, vele kezdtünk el KRESZ-t oktatni iskolákban, óvodákban. Ezután jött Morpheus, a cane corso, aztán egyre több állatom lett: kecske lovat követett, majd jöttek a medvék és végül az alpaka. Így született meg a MancsRanch 2016-ban.

Még nincs vége! A teljes beszélgetést elolvashatjátok a PécsMa weboldalán.

A videót megtekinthetitek a PécsMa facebook oldalán.

Köszönjük szépen, hogy ellátogattatok hozzánk!