A Pécsi Állatkert idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Bár az új koronavírus-járvány miatt az év során több rendezvény is elmaradt, és a közel két hónapos zárvatartás következtében a zoo működése is veszélybe került, mégis sok pozitív, örömteli esemény történt, amely különlegessé teszi ezt az évet.

Egy állatkert vagy intézmény sem szeretne úgy ünnepelni, hogy nehézségekkel küzd – a helyi összefogásnak hála ez Pécsett sem lesz így.

Augusztus 19-én megnyitott a Mecseki Állat- és Növénypark, Pécs első állatkertje és „az annyi gonddal, szeretettel épített, gyönyörű állatkertünkben” – olvasható a Dunántúli Napló 1960. augusztus 18-i számában – számos, elsősorban a hazai élővilágot képviselő faj lelt otthonra. Szimbolikus, hogy a közösség erejéből és munkájából épített Pécsi Állatkertet 60 évvel később szintén a közösség összefogása segítette a nehéz pillanatokban. Ez a támogatás különlegessé és még méltóságteljesebbé teszi az évfordulót.

További részletek: pecszoo.hu

Az eseményen mi is jelen leszünk. Reméljük, sokan eljöttök.

Ott találkozunk! 

Kaptál már kengurutól puszit? Simogattál már pihe-puha alpakákat? Készített neked csúcs frizurát Coati mackó?

A MancsRanch állataival ez mind rád vár. Éld át a szeretet cunamit! A MancsRanch május 9-től ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Mivel hivatalos nyitvatartási időnk nincs, ezért kizárólag előzetes telefonos egyeztetés után tudunk időpontot biztosítani. Érdeklődni természetesen akár facebook messengeren is tudtok.

Ha szeretnétek eljönni hozzánk, ne habozzatok! Mangó, a MancsRanch "mesterfodrásza" alig várja, hogy az új vendégei legyetek!

2020. február 29-én szezon nyitó hétvégére várja az érdeklődőket a RepZOOtic állatkert! A szokásosnál több állattal találkozhattok majd, ugyanis mi is ott leszünk! Készülünk nektek a MancsRanch állati show bemutatójával!

Fontos tudni, hogy idén először itt találkozhattok majd a MancsRanch állataival! Aki eljön, garantáltan rengeteg új élménnyel fog hazatérni! ❤️

Fellépéseinken állataink olyan show műsort varázsolnak nézőink szemei elé, amely teljesen más a szokványos kutyabemutatókhoz képest.

Nálunk a megszokott és sablonos programoktól eltérően több fajta állat dolgozik együtt, a lehető legnagyobb harmóniában. Kutyáink mellett kecskék, pónik sőt, egy Coati mackó is részese ennek a fantasztikus előadásnak, amelyet garantáltan élvezni fognak a kicsik és nagyok is! Emellett lépett már "porondra" vadászgörényünk is, akinek alpakáinkhoz hasonlóan (őket simogatni lehet) hatalmas sikere volt.

A Mancs program egy olyan helyes közlekedésre nevelő foglalkozás, ahol az óvodás és kisiskolás gyermekek játékosan, szinte észrevétlenül sajátíthatják el a korosztályuknak megfelelő közlekedési szabályokat.

Mancs a vidám, bohókás, mégis nagyon fegyelmezett kutyánk segítségével a programban résztvevő gyermekek mindegyike könnyedén megismerheti azokat a KRESZ táblákat, közlekedési szabályokat, amelyek fontosak lehetnek számukra a mindennapos közlekedésben.